A Parno Graszt csapatát 2016-ban ismerhette meg az egész ország, amikor A Dal című műsor több fordulós versenyében egészen a döntőig szárnyalhattak a zsűri és a közönség hatalmas szeretetével, támogatásával. Szerethető zenét játszanak, szívet melengető őszinteséggel, és jókedvvel.

Július 5-én, 20:00-kor a Salföldi Dalföld színpadán: Parno Graszt

Az együttesről:

A Parno Graszt 1987-ben alapított, hiteles cigányzenét játszó roma népzenei együttes Paszabból. A „Parno Graszt“ Romani fogalom, jelentése „Fehér ló“ (a fehér szín a tisztaság jelképe, a ló a szabadságé). Magyarul és Romani nyelven énekelnek, egy dalban is cserélik a nyelvet, vagy egyszerre énekelnek mindkét nyelven. Zenei ihletet közvetlen környezetükben gyűjtöttek, a szabolcs-szatmári Paszabról és környékéről. A zenekar a mai napig itt él, távol a nagyvárosok zajától és gyorsan múló divatjától. Zenéjük így őrizhette meg ősi, eleven karakterét, a zenészek pedig őszinte közvetlenségüket. A Parno Graszt a svájci zenei szakfolyóirat, a Vibrations 2005-ös listáján a tíz legjobb zenekar közé került. 2008-ban Indiában kutatták zenei gyökereiket, 2009-ben pedig az Egyesült Államokban adtak 20 állomásos turnét. Felléptek több alkalommal a WOMEX-en is, legutóbb Budapesten, a világzenei expo 0. napján, a Fonóban rendezett magyar napon.

A zenekar tagjai:

Oláh József (ének, gitár, tambura)

Oláh Viktor (ének, gitár, tánc)

Horváth Sándor (ének, kanál, tánc)

Jakocska János (ének, gitár)

Váradi Mária  (ének, tánc)

Balogh Mária (ének, tánc)

Oláh Krisztián (ének, harmonika)

Oláh János (nagybőgő)

Németh István (szájbőgő, kanna)

 

Parno Graszt – Salföldi Dalföld YOUTUBE: