A 2023. évi 8. Salföldi Dalföld fesztivál újra a szokásos, nyár eleji idősávban került megrendezésre, 2023. június 23-25. között.
A rendezvény sajnos nem a szervezők eredeti szándéka szerint valósult meg, melynek oka elsősorban a finanszírozási háttér bizonytalansága volt. 2023. május elejéig a szervezők minden lépést megtettek a korábbi évek gyakorlata szerint annak érdekében, hogy a fesztivál forrásai rendelkezésre álljanak. Vélhetően a magyar gazdaság és a magyar állam nehéz helyzete miatt azonban sem a szokásos partnerek, sem az újonnan megkeresett, lehetséges támogatók – néhány kivétellel – nem nyújtottak támogatást a rendezvény megvalósítására.
A fentiek ellenére a szervezők igyekeztek az eredeti művészi célt, azaz a balatoni nyár zajától eltávolodva, koncertekkel, kiállításokkal és más kulturális programokkal a Balaton-felvidék varázsát megélni vágyók és a magaskultúra iránt érdeklődők megszólítását maradéktalanul megvalósítani.
A Bíró-Gombos Alapítvány által nyolcadszor megrendezett Salföldi Dalföld idén a női hangra fókuszált, elsősorban zenén keresztül. Vendégünk volt Paár Júlia, az Ephemere (Orbay Lilla és Izabella Causasanel) zenekar, Gubás Gabi, a Subtones (Kiss Flórával és Jónás Verával), Lakatos Mónika és a Romengo, a koncertek sorát pedig az ikonikus pálos kolostorromban a Canlar zárta „a régi szerelem dalaival”. Idén már negyedszerre tartottuk meg a Balatonfelvidéki Néptáncosok Találkozóját féltucat környékbeli együttes részvételével, amelynek záróprodukciója a Herczku Ágnest is a soraiban tudó Fehérnépek Társulat előadásában a „Nappal szembe letérdeltem…” című darab volt. Két hölgykiállítónk, Szabó Ágnes Erzsébet és Fábián Franciska mellett megnyitottuk a Dalföldhöz ezer szálon kötődő, nemrég eltávozott Török László fotográfus kiállítását is. Az idei minikonferenciánk is a női hangra fókuszált; vendégeink voltak mások mellett Lévai Anikó, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, valamint Kovács Orsolya Zsuzsanna, Magyarország varsói nagykövete.
Célunk idén is az volt, hogy a tájra, a művészetekre, s önmagára reflektáló közönséget szolgáljunk ki. Mind a látogatók, mind a fellépők és szervezők visszajelzéseiből azt a következtetést vontuk le, hogy e cél elérése minden nehézség ellenére idén is sikerült.
A fesztivál idén sem jöhetett volna létre a Nemzeti Kulturális Alap, és az EXIMBANK nagylelkű támogatása, az önkéntesek, segítők, szervezők ingyenes és önzetlen munkája, illetve a hátteret biztosító partnerek nagyvonalú, odaadó hozzáállása nélkül.
Mindenkinek nagyon szépen köszönjük!